A világok peremén

„Való, hazugság nélkül, biztos és igaz. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ahogyan minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.”

Hermész Triszmegisztosz (Hamvas Béla fordítása)

 

 

 

Kedves Látogató!

Ez a honlap egy olyan próbálkozás, amelyből sokak szerint feleslegesen sok olvasható a világhálón. Mégis kísérletezem, mert minden, többször megismételt információ egyszer talán célba is ér. A kritikák ellenére, én úgy gondolom, hogy minden honlap egyedi, tükrözi tulajdonosát vagy szerzőit. Itt nem ígérhetek mást, mint önmagamat.

Inkább figyelj(en) a címre: „A világok peremén”

Kép

Tudásmorzsa

Tudásmorzsa: A teljesség nélkül, mégis segíthet, hogy jobban vigyázzunk környezetünkre, a valódi értékeinkre.

Eredeti változat, megújítva Prezivel: Az elmúlt évtizedekben számos előadást tartottam. Szakmai, szakmapolitikai, vagy csak ismeretterjesztő. Ezeket most megújítom a tartalom megváltoztatása nélkül. Közzéteszem, bízva abban, hogy akár 20 év távlatában is hasznos lesz valakinek, vagy csak nosztalgia.

Hírek és gondolatok

Válogatott hírek: Szakmai és tudományos információk, érdekességek.

Könyvek mindenkinek: Azon könyvekre hívom fel a figyelmet, amelyek meghatározták vagy határozzák gondolataimat környezetünkről. Bízva abban, hogy másoknak is segít.

Filmek, videók: Ezt meg kell nézni! Egy másfajta igazság, a civilizáción valódi háttere és mozgatója. Ismeretterjesztő és/vagy dokumentum filmek a világhálón. Megtekintésük után ajánlja másoknak is.

„Az utolsó pohár víz”: Ez egy elhatározás a következő 10 évre. A gödöllői ivóvízszennyezés kapcsán egy ébresztő és talán cselekvésre késztető iromány, amely apránként kerül feltöltésre. Még akár izgalmas is lehet…

Kortörténet: Fogalmak, meghatározások úgy, ahogyan szerintem értelmük van.

Ballagrár – 1994 (egy letűnt kor emlékezete): Sokat gondolkodtam, hogy fel szabad-e tennem az internetre ezt az anyagot. Hiszen személyes, nemcsak rólunk szóló történetek...

Szerkesztő

Rólam: A weblap tulajdonosa, szerkesztője, írója, azaz én.

Kedvenc receptek: Az ételek akár műalkotások is lehetnek, hatnak érzékszerveinkre, érzelmeket váltanak ki. Itt azok a receptek szerepelnek, amelyet kipróbáltam így vagy úgy (készítettem és/vagy fogyasztottam).

Helyekről: helyek, amit látni kell, ahol érdemes megszállni vagy éppen étkezni, csak saját tapasztalat alapján.

Híreim: Saját (akár más szerzőkkel közösen) ismeretterjesztő és/vagy szakmai írásaim, összefoglalásaim.

Képgaléria

Néhány kiválogatott és kiragadott fénykép az elmúlt évek élményeiből, amelyek száma folyamatosan növekszik.

Hartman kertészet

Környe, Beloiannisz út 29.: tavasszal virág és zöldségpalánták, majd helyben termett zöldségek késő őszig.