21. század a 20. században, a jövőnk egy alternatívája könyvekben és filmekben?

21. század a 20. században, a jövőnk egy alternatívája könyvekben és filmekben?

Képzelet, amelyből akár valóság is lehet.

Az emberek fantáziáját a történelem során valószínű mindig izgatta, hogy milyen lesz a jövő, hogyan fognak élni utódaik generációk múlva. Mit esznek, hogyan töltik mindennapjaikat, milyen csodákat élnek meg? – és még sok hasonló kérdés. Az írás megjelenésével egyre többen vetették ezzel kapcsolatos nézetüket papírra, majd könyvekben tették közkincsé. Nem Nostradamusra gondoltam, az egy másik történet.

A 20. században már nemcsak gomba mód nőttek a jövő emberéről, társadalmáról szóló könyvek, hanem mozgóképek, filmek formájában is beköltöztek otthonunkba, gondolatainkba. Jóslatok vagy a valóság előhírnökei? Figyelmeztetések vagy útmutatók? Sci-fi vagy valóság? Nézzünk meg néhányat!

Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeiá-ja a 21. század elejére Holdbázisokat, rendszeres űrutazást és emberi tudatot vizsgáló mesterséges intelligenciát képzelt el. Az űrutazás valóban megtörtént – csak nem lett mindennapi. Az MI viszont, amelyet Clarke csupán etikai kísérletként rajzolt meg, ma a konyhánkban, az autóban és a közéletben is döntéseket hoz helyettünk. A jövő nem az űrben, hanem a képernyőn nyílt meg.

Isaac Asimov robotjai az emberiség szolgálatában éltek, három törvény biztosította, hogy sose ártsanak nekünk. A 21. század gépei azonban nem tudják, mi az erkölcs – és nem is érdekli őket. A törvények helyét algoritmusok vették át, amelyek nem szándékból, hanem adatból következtetnek. Asimov az ember és gép közti konfliktust erkölcsi kérdésként látta, míg mi gazdasági és politikai kérdésként éljük meg.

Aldous Huxley Szép új világa laborban tenyésztett kasztrendszer helyett ma a digitális szórakoztatás kasztrendszerét kaptuk. Nem vegyi szómát szedünk, hanem dopaminlöketet keresünk a kijelzőn. A boldogság mesterséges, a figyelem korlátozott, a zaj teljes. Huxley nem a technológiától, hanem a kényelmes behódolástól félt – ebben sajnos igaza lett.

A Wachowski-testvérek Mátrixa (1999) már nem jóslat, hanem tükör. Az emberiség nem gépek rabszolgája, hanem a saját információs rendszeréé. Virtuális identitások, szűrőbuborékok, hamis képek: a szimuláció nem külön világ, hanem a mindennap. A rabságot önként választjuk – mert kényelmes.

Orwell 1984-e állami cenzúrát látott előre, de a 21. században a kontroll nem a minisztériumokban ül, hanem a cégek szerverein. Az emberek nem félnek a megfigyeléstől: részt vesznek benne, posztolnak róla, élvezik. A hatalom szelíd lett, és épp ettől hatékony.

Ray Bradbury 451 Fahrenheit című regénye a könyvégetések korát vizionálta. A könyvek maradtak, de az olvasók fogytak el. Az ember ma is „égeti” a szöveget, csak digitálisan: elpörgeti, félreteszi, nem mélyed el benne. A tudatlanság immár nem tiltásból fakad, hanem közönyből.

William Gibson Neurománc-a (1984) és Ridley Scott Szárnya fejvadásza (1982) a mesterséges testek, kiberterek és korporációk uralta jövőt rajzolták meg. Ma ezek a szavak már nem sci-fi elemek, hanem gazdasági kategóriák. A jövő, amitől féltek, egyre inkább a jelenünkké válik.

Átcsúszva a 21. századba Roland Emmerich Holnapután-ja (2004) a 21. század klímakatasztrófáját gyorsított felvételen mutatta be. Hirtelen jéggé fagyó városok, globális viharok, politikai bénultság – a mozi túlzásai mögött egy erősödő félelmünk rajzolódik ki, nem a Föld pusztul el, hanem az ember, az önhittségével együtt. A film ma már kevésbé tűnik fantasztikusnak, inkább figyelmeztető dokumentum.

Csak néhány művet emeltem ki így a 21. század első negyedének vége felé. A 20. század sci-fije a 21. századot úgy képzelte, mint az összeomlás, az űr vagy az ember-gép forradalom korát. Ehelyett kaptunk valamit, ami mindhárom egyszerre – csak lassabban, csöndesebben, kényelmesebben. A technológia nem lázad, hanem kiszolgál; a klímaválság nem egyik napról a másikra pusztít, hanem fokozatosan szorít; az emberiség nem elveszítette a szabadságát, hanem önként adta bérbe a figyelmével együtt.

A sci-fi írók nem tévedtek: csak azt nem tudhatták, hogy a világvégét nem durranás, hanem értesítés hangja jelzi majd.

Az is igaz, ez még csak az első negyed ...