Kajak, Tisza-tó, tündérrózsa
„Hol jársz, hol a madár sem jár?” – teszik fel a kérdést, amikor olyan helyre érkezel, ahol ritka a látogató. (Bár a Tisza-tó esetében ez a "madár sem jár" kifejezés nehezen értelmezhető.) Május 31-én egy már szokásos kört tettem Dinnyéshátról kiindulva: II. öblítő, régi öntözőcsatorna, Abádi-kikötőben elfogyasztott ebéd, majd vissza Dinnyéshátra. Azt tapasztaltam, hogy egyre több tündérrózsa bimbózik és virágzik, éppen a vízfelszín fölé dugva fejüket a védett sarkokban. Már ekkor elhatároztam, hogy másnap kocsival Poroszlóra indulok, kajakkal fedezem fel a tavak belsőbb részeit.
Úticélként azokat a belső tavakat választottam, amelyek bejáratát korábban nem találtam meg a Poroszlói-medence felől, de a Kis-Tiszáról kis "bújócska" után bejutottam. Sajnos, csak az Ispán taváig eveztem, ahol senkitől sem megzavarva elfogyasztottam az ebédem: főtt tojás, kolbász és paradicsom volt a menü. Tovább nem mentem, visszafordultam, mivel már ez is komoly küzdelem volt a sulyommezőn való áthatolással. Most viszont másfél hónappal korábban jártam ott.
A Delfin-kikötőben lepakoltam a kajakot, a mentőmellényt a hátsó tárolóba helyeztem, a két vizespalackot pedig az ülés mögé tettem. Miután minden felszerelést rögzítettem, vízre szálltam, hogy megkezdjem közel 8 kilométeresre tervezett utamat.
Poroszló strandja még teljesen üres volt. Alig néhány napja kezdett melegedni az idő, a meteorológiai nyár is csak most kezdődött. Miközben elhagytam a vízisétány vonalát, csak néhány horgásszal és egy-két, még álmos kiránduló családdal találkoztam. A Kis-Tisza felé vezető átjáróhoz érve már szinte teljesen egyedül voltam. Egy tábla figyelmeztetett: "Robbanómotorral behajtani tilos!" – itt valami egészen más világba léptem.
A növényzet egyre sűrűbb lett, míg egy bedőlt fa zárta el az utat. Egyfajta zöld kapun kellett átcsúsznom, ami tavaly is itt volt, de most magasabb volt a vízszint. Csak többszöri nekirugaszkodás után tudtam átjutni alatta, a kajakom ülése alig fért el.
Amint kijutottam a fás részből, egy kanyargós, nádas folyosóba érkeztem, amely a Porong tavához vezetett. A feltörekvő sulymok vöröses fiatal levelei még csak alulról érintették a vízfelszínt, az út szabad volt.
A csatornák kanyargósak, szűkek, sokszor a növényzetbe kapaszkodva lehetett könnyebben előrejutni. Az Ispán tava már nagyobb vízfelület, a szélén sulyom és tündérrózsa tűnt fel.
Most nem hoztam ebédet, de egy tízórainak is beillő frissítő vizes korty is csodát tett. Továbbhaladtam egy még ismeretlen szakasz felé. A keskeny, kanyargós átjáró a benőtt Gaznyilast érintette, majd kiértem a Nagy-Hódra.
Itt mindenütt tündérrózsák fogadtak – néhol sűrű szőnyegként, máshol távolabb álltak a virágok. Megálltam, elbizonytalanodtam. Hogyan haladhatnék tovább anélkül, hogy ne sértem e gyönyörű fehér szirmokat? A látvány és a csend olyan varázslatot alkotott, amit sem fénykép, sem kamera nem tud visszaadni. Illatok, neszek, a tó lélegzése – mintha nemcsak tündérrózsák, hanem valódi tündérek is ott kacarásznának a nádas rejtekében.
Lassan, óvatosan haladtam előre, azokon a foltokon át, ahol a növényzet kevésbé zárult össze. Egy idő után észrevettem, hogy ezek a ritkásabb mezők egyfajta ösvényt alkotnak. Így néhány száz méterrel tovább kijutottam a Poroszlói-medence Rókás nevű területére. Innen már a korábbi élmények lendülete vitt tovább: a Fattyúszerkő-kilátó mellett elhaladva, a Kis-Tiszán keresztül visszatértem a kikötőbe.
35 perces film: