Tisza-tavi összefoglaló, 2025
Vasárnap (10.26.) A hosszú őszi hetem utolsó evezése. Mivel mással lehetne zárni az őszi túráimat, mint Kiskörével és a Lábasház kilátóval, majd az ikonikus hellyel, a Jóreménység-szigettel. Végére még egy ajndékot kaptam Dinnyésháton. Kikötéskor láttam egyik fáról másikra átrepülő madarakat. Erdei fülesbaglyok, ha igaz akkor 8 db volt a kikötői fákon. Ha idén még vízre szállok, az már alacsonyabb vízszintnél fog megtörténni és valószínű az öblítőcsatornák is zárva lesznek. De erről majd legközelebb.
Hátra maradt egy kis statisztika a hétről: 59 km vízen, mintegy 800 őszi fénykép, kb. 10 óra kamera felvétel, amely feldolgozásra vár. Majd télen ...
Szombat (10.25.) Tegnapi viharos szél nyomán már alig maradt levél a fákon. A viharos szélből mára is maradt egy kevés. Ezt megtapasztaltam a mai Tisza-tavi körömön, Dinnyésháttól az Abádi-kikötőig és vissza. Csak megjegyzem, bár késő este van, még nincs vége a napnak. Kintről nyári viharokat idéző égzengés hallatszik be.
Szerda (10.22.). Hamisíthatatlan októberi nap. Napsütés, néha felhőkön keresztül megszűrve, gyenge szél, amely néha teljesen megáll, kellemes hőmérséklet evezéshez. Egy nyári körömet ismételtem meg a Poroszlói-medencében. A Delfin-kikötőbe Dinnyéshátról a gáton vittem kajakomat, mert a gátkapuk már nyitva vannak. Most is fák alatt kúszva eveztem (volt, hogy a kajakban szinte elfeküdtem), majd szűk csatornákon átjutva haladtam végig a belső tavakon és a Rókásnál bukkantam ki. A Fattyúszerkő-kilátót érintve a Kis-Tiszán keresztül érkeztem vissza a kiindulási pontra. Bár a parton sok horgász volt, akadtak a vízen is, de utam nagyobb részében emberekkel nem találkoztam. Néhány fénykép a sokból és 4 perces összevágott felvétel. Télen majd jöhetnek a hosszabb vágások, szerkesztések, élmények felidézése.
Kedd (október 21.). Október vége felé már minden olyan nap ajándék, amikor vízre lehet szállni. Ez a keddi nap nem az volt. Délutánra már majdnem 10 Celsius, a szél rendületlenül fújt, néha petyergett az eső, így maradt egy séta a gáton Dinnyésháttól Sarud felé, 5 km előre és 5 km vissza. Azért, a végén jól esett a meleg házba behúzódni.
Hétfő (október 20.) Egy újabb napfényes túra, amelyre Dinnyésháttól a legtávolabbi pontról indultam, Tiszavalk Szivárvány-kikötőjéből. Itt nincsenek nagyobb hajók, csak ladikok ringanak a kikötő vizén, vagy éppen óvatosan haladnak a csatornákban és a nyílt vízfelületeken. Nem is szabad nagy teljesítményű motorokat használni, legfeljebb 4 KW-os teljesítményűeket. Itt már a partmentét a hosszú útról érkezett vadludak uralják keveredve az itthon maradt récékkel, hattyúkkal. Bár a turisták szinte eltűntek, a horgászok még kihasználják a szezon utolsó napjait. Október 23-a után megkezdik a tó fokozatos leeresztését, a téli vízszint beállítását. A Tiszavalki-medence nagy része, mivel itt a legsekélyebb a víz, télre szárazra kerül. Néhány fénykép a tegnapi napról, valamint a youtube-ra felrakott felvételem az Aponyháti-öblítőcsatornáról. Így akár együtt is evezhetünk.
Vasárnap (10.19.). Hideg, deres reggel után szikrázó napsütés, természetesen az elmaradhatatlan gyenge széllel. Tisza – II. öblítőcsatorna – Abádszalóki-medence – régi öntözőcsatorna – belső tó - Abádszalóki-medence – IV. öblítőcsatorna – Tisza, egy 10 km-es túra. Néhány fénykép és egy körbe tekerés az Abádszalóki-öböl IV. öblítő átjárójának közelében.
Kajakom már a gépkocsin, hamarosan indulok Tiszavalkra, hogy ott is tegyek egy őszi kört.
Ha októberi szombat, akkor újra Kárász-kikötő (Tiszaderzs), csak most nem kajakkal közelítettem meg, mint két hete. 20-25 km/órás szél időszakosan 40-45 km/órás széllökésekkel nem túl barátságos. Így sétáltam egyet a kikötő körül, majd felszálltam a kompra, hogy az „Őszi túrák a Tisza-tavon” rendezvénysorozat keretében meghallgassam Fejes Lőrinc KÖTIVIZIG kiskörei szakaszmérnökét a Tisza-tóról. Nem előadás volt, hanem egy csodálatos mese a tóról, keletkezéséről, üzemeltetésének néhány titkáról, a téli és nyári vízszintről, a feltöltésről, az öblítők szerepéről, és sok minden másról, miközben utaztunk a Tiszán az Aranyosi-szigetig és vissza. Megismerhettünk egy kiváló mérnököt és egy embert, aki nemcsak a tó jelenét ismeri, hanem a történelmét is a tájnak. A két órába sok minden belefért, de én még órákat hallgattam volna. Igaz, nem most, hiszen a széllel és a közeledő estével a levegő hőmérséklete is rohamosan csökkent.
10.05.
Tisza-tó ősszel is különleges. Például egyre hidegebb a felfröccsenő víz, vagy estéhez közeledve gyorsan hűl a levegő. Viszont nem változott, hogy a szél most is fújt. Ezek csak a mindennapok kellékei. Most is minden nap változik a tó, színesedik. Ezen a szombaton Tiszaderzs volt a célpontom, nemcsak a kubikok, majd visszafelé a Tisza és a Gólya-parttal, hanem a Kárász-kikötő által szervezett programsorozat október 4-i kompelőadása is. A Tisza-tó alatti történelemről kaptunk áttekintést mintegy két órában. Indult a jégkorszakkal és tartott egészen a napjainkig. Hajózás és előadás, ahol kezünkbe fogtunk mamut őrlőfogat, különböző korszakok edényeit és régi pénzérméket. Két hét múlva újra megyek (a jelenlegi terveim szerint), de aki ráér, annak javaslom a következő hétvégét is, amely a tó élővilágáról szól majd.
Természetesen kajakból felfelé, majd lefelé is rengeteg képet készítettem (kb. 100 db), amiből párat most is közzéteszek. Fényképeztem színesedő növényeket, vadludakat, nagy kócsagot, ahol pofátlanul berepül a képbe egy szürke gém. Keresőbe került egy szárítkozó kárókatona, meg a szokásos hattyúk, amint felszállnak. Egyszerre jelent meg Kelet a Holddal és Nyugat a horizont alá bukni készülő Nappal. A képeket végig nézve számtalan esetben felfedezek valami érdekességet. Most is. A sulyom termése szinte a Tisza-tó védjegye, sokszor. Csoportosan a víz felszínén úszva, vagy éppen a partra (mezítláb érdemes elkerülni) kisodródva mindenütt megtalálható a fekete színű kemény, 2-4 horogszerű tüskével rendelkező termés. Az is ismert, hogy a növényi termések terjedésének számos módja van, így többek között az állatok is segítenek. Fekete és fehér. A hattyún jól láthatóak a kapaszkodó fekete sulyomtermések.
Tisza-tó tükre (09.24.)
Az őszi hajnal is korán érkezik a Tisza-tavon. Így hosszabbnak tűnik az út a háztól a vízig, miközben a kiéhezett szúnyogok már a partra tévedőkre várnak, hogy még egy utolsót csípjenek. Minden másodperc számít a vízreszállásnál, az ébresztő így biztosan teljes. A sötétség lassan rétegekben oldódik fel, a kontúrok formákká válnak, a formák színekké, míg végül a Nap első sugarai vörös ecsetvonásokkal festik át a tájat.
A parton és a vízen csak néhány horgász látszik, álmosan, de reménnyel tekintve az induló napra.
A szélcsend és az alacsonyan járó Nap a vízfelszínt tükörré változtatja: szinte hibátlan tükröződések és festői képek ajándékaként. Néhány fotó ebből a varázslatos órából.
09.22.
Szeptember 21. és 30 Celsiusban eveztem keresztül az Abádszalóki-medencét. Mint szinte minden alkalommal idén, most is megérkezett a szél, így a hullámok is. Az őszi fények mellett egyre több őszi szín is. Néhány fénykép és egy rövid film széllel, hullámokkal és fények játékával. (később lesz egy hosszabb változat is)
09.19.
Szeptember 2. dekádjának mindjárt vége és gránátalma érlelő időben (+30 Celsius) érkeztem Dinnyéshátra. Egy-egy fűnyíró hangja hallatszik a távolból, de az utcák üresek, alig látni gyalogost, kerékpárost vagy gépkocsit (ezt persze nem bánom). A strand és kikötő is üres, csak a maradék hajók, vízibiciklik, egyéb el nem takarított anyagok jelzik, hogy néhány hete még nyüzsgés volt itt.
08.09.
Lassan szombat este 9 óra és szabadtéri mozi az Abádi-kikötőben. Természetesen, először vacsora, majd naplemente. Film után irány Dinnyéshát, kajakkal éjszakai üzemmódban.
07.28.
Egy rendhagyó nyári hétvége a Tisza-tavon (bár az idei tapasztalatok alapján ez már az új rend). Újra hullámok hátán tekertem át az Abádszalóki-medencén (egy perc a negyvenből). Majd az Abádi-kikötőben görög esten pihentem ki magamat. Másnap levezetésként a Derzsi-kubikokon keresztül eveztem fel a tiszaderzsi Kárász-kikötőbe. Csak megjegyzem, hogy ebben az időszakban a sulyom miatt eddig ez minden évben lehetetlen volt. Most itt is jóval kisebb mennyiségben található. A film és részletes leírás később.
07.24.
Ha nyár, akkor Tisza-tó. Ha nem vagy ott, akkor is ott lehetsz amatőr felvételeimen keresztül. Óhalászi-Holt-Tisza egy mesés hely, ahol a nádast tündérrózsa mező szegélyezi.
07.20.
Mai nap apró szomorúságai a Tisza-tavon
Ma egy nagyobb túrát terveztem a Tisza-tavon (tegnap kb. 12 km volt: Dinnyéshát – II. öblítőcsatorna – régi öntözőcsatorna – Jóreménység-sziget – I. öblítőcsatorna – Dinnyéshát – majd erről más alaklommal). Felvittek kajakommal együtt VI. öblítőcsatornához, innen indultam: Küszvágó csér kilátó – Óhalászi-Holt-Tisza – Óhalászi kilátó – Bölömbika kilátó – Sarud -Dinnyéshát. (az összefoglaló majd később)
Kezdjük Sarudon a strandon. Minden alkalommal amikor kikötök ott valamilyen probléma van a wc-ékkel. Éppen kifolyik alul ami belement, vagy koszos volt. Ma az egyikre ki volt írva, hogy rossz. Nem baj, a kajakom felé van még egy konténer wc - gondoltam és elindultam. Na, ez zárva volt és visszairányított egy felirattal a másikhoz. Nyár van, működő strand, talán jobban oda kellene figyelni.
A nagyobb szomorúságom az Óhalászi kilátó. Rengeteg leírás, mindenhol reklámozzák a többi kilátóval együtt. Idei a harmadik év, hogy fel akarok jutni rá. Harmadik éve felirat van rajta, hogy balesetveszélyes. (Nem érdekelt, most már felmásztam rá). Már a kikötés is balesetveszélyes.
Azért nem tudom úgy lezárni e pár sort, hogy Óhalászi-Holt-Tiszából három tündérrózsa képet ne rakja be a végére. A mai nap látványa mellett e két bosszúság a vízről, kajakból szemlélve jelentéktelennek tűnik.
07.16.
Mikor kell lemondani a fényképezésről egy kajakosnak a Tisza-tavon Tisza-tavon? Röviden megmutatom (kb 1 percben). Korai vacsorára indultam az Abádi-kikötőbe Dinnyéshátról. A meteorológiai applikációk gyenge nyugati, észak-nyugati szelet írtak, valamelyik mérsékeltet. Odafelé végig pedállal haladtam, míg visszafelé csak evezve. Nem döntöttem majdnem szembe szélnél útvonal rekordot, viszont mindenem vizes lett.
07.01.
Tiszavalki-medence II. - Tisza-tó kajakból
A kaland folytatódott (2025. június 21.). Rendhagyó június közepi túra volt, hiszen a fő kameratartómat nem hoztam magammal, így kevesebb kamrafelvételből és több fényképekből áll az összefoglaló kisfilmem. Miben volt más, mint az előző Tiszavalki-medencében tett túrám? Kisebb szél, több szúnyog (a helyes kifejezés a csak szúnyog). Természetesen az indulás helyszíne is eltért., amely most Tiszavalk Szivárvány kikötője volt. A Hordódi-Holt-Tiszából kifelé indulás előtt kitaláltam egy rögzítési megoldást az akció kamerámnak. Nem volt tökéletes, de 9 percen keresztül érzékelteti a kivezető (előtte be) csatorna sokszínűségét és azt is, hogy a Tisza-tó legtöbb szúnyogja is itt található.
Tiszavak, Szivárvány-kikötő – Nyárád-ér – Nagy Lilik Kilátó – Nyárád-ér, majd Földesi-híd megkerülése – Vakeger vize – Rima (Eger-patak) – Apota – Apota bejáron ki – Szartos-fok – Darvas és Liliomos – Valki-öblítőcsatorna (IX.) – Kerek-tó – Hordódi-Holt-Tisza – Kerek-tó – Valki-öblítőcsatorna (IX) – Szivárvány-kikötő
06.22.
Egy újabb túra szombaton a Tiszavalki-medencében, most a felső részén. Sajnos, a kameratartót a másik kajakon felejtettem (előző este próbáltam kérészeket becserkészni, de csak szélben és hullámokban volt részem). Így is találtam átmeneti megoldást, amelyet a Hordódi-Holt Tiszáról kifelé alkalmaztam is. Néhány kép és egy rövid előzetes a látottakból.
Tiszavalk – Nyárádi-ér (Tiszavalki kilátó) – Eger-patak – Apota – Nyárádi-ér – Liliomos – Valki (IX.) öblítőcsatorna – Kerek-tó – Hordódi-Holt-Tisza – Kerek-tó - Valki (IX.) öblítőcsatorna – Tiszavalk (kb. 12 km)
06.15.
Tiszavalki-medence I. – Kajakkal a Tisza-tavon
Egy újabb kaland a Tisza-tavon. Kajakomat újra Poroszlón tettem vízre. Megterveztem már napokkal ezelőtt a túrát térképek és az internet segítségével. Kb. 17 km. Viszont nem számoltam az erős széllel és az általa keltett hullámokkal. Így némi dilemma után (visszaforduljak, vagy tovább) újraterveztem. Ez egyben azt is jelentette, hogy néhány kilométerrel megnövekedett az út. Így nagy hullámok miatt a nádas szélén szeltem át a Tiszavalki-medencét és nem a tervezetten útvonalon, a medence közepén (ez okozta részben a km-ek számának növekedését is). Az első 4-5 km érzésre valójában 10 km volt miközben, szél, hullámok és „hullámfürdő” jellemezte. Már majdnem véget ért a nyílt szakasz és elállt a szél. Csak két órát kellett volna várnom. További kerülőt jelentett az Aponyháti-öblítő régi ága. A túracsónakosok vezetője jelezte, hogy fentről nem lehet bemenni (jelölve sehol nincs), így végig eveztem a Nagy-Morotván és az öblítőcsatorna új ágán (ez kétszer volt, így ez is növelte az út hosszát), így a Tisza felől jutottam be. A régi ágon történő áthaladásomat rövidítés nélkül hagytam a kisfilmben. Itt jegyzem meg, hogy a mind a két motoros túrahajó behajtott a Háromágú terület felé vezető csatornába. Bár nincs kitáblázva, de jelenlegi ismeretim szerint belsőégésű motorral oda nem szabad bemenni (még utána kell kérdeznem).
Bár már sok kikötő megtelt hajókkal, szerencsém volt, még a Kis-Tiszán is csak három csónakkal találkoztam, így magányosan, csak a természetre figyelve haladhattam vissza Poroszlóra.
Poroszló (Delfin-kikötő) – 33-as alatt át a Tiszavalki-medencébe: Gulya-kút – Nagy-Terge – Nagy-ér – Szartosi-csatorna – Nagy-Morotva – Aponyháti-öblítőcsatorna (régi ág) – Nagy-Morotva (egy gyors ebéd a hűtőtáskából) – Aponyháti-zsilip – Tisza – Kis-Tisza – Poroszló.
Az összevágott film most nem tartalmaz zenét, csak az evező vízzel találkozása adja a zajt (kivéve az első részekben, ahol a szél és a hullámok a főszereplők), remélve, hogy a küzdelem során időnként kicsúszó hangos ide nem illő szavaimat kivágtam.
Természetesen sok minden kimaradt a 7 órás evezésből.
Evezzünk újra együtt!
06.14.
Egy újabb kaland a Tisza-tavon. Kaland, mert olyan helyen jártam horgászkajakommal, ahol Dinnyésháttól való távolság miatt még nem. Kaland, mert a tervezett 17 km helyett 23 km-t eveztem. Kaland, mert az első kilométereket erős szembeszélben és hullámzásban tettem meg (felmerült bennem, hogy visszafordulok, de nem), így mindenem vizes lett. A nagy hullámok miatt a nádas szélén szeltem át a Tiszavalki-medencét és nem a tervezetten, a medence közepén (ez okozta részben a km-ek számának növekedését is). Poroszló (Delfin-kikötő) – 33-as alatt át a Tiszavalki-medencébe: Gulya-kút – Nagy-Terge – Nagy-ér – Szartosi-csatorna – Nagy-Morotva – Aponyháti-öblítőcsatorna (régi ág) – Nagy-Morotva (egy gyors ebéd a hűtőtáskából) – Aponyháti-zsilip – Tisza – Kis-Tisza – Poroszló.
Készül a kb 30-35 perces összefoglaló felvétel is, de azt majd később.
06.05.
"Itt mindenütt tündérrózsák fogadtak – néhol sűrű szőnyegként, máshol távolabb álltak a virágok. Megálltam, elbizonytalanodtam. Hogyan haladhatnék tovább anélkül, hogy ne sértem e gyönyörű fehér szirmokat? A látvány és a csend olyan varázslatot alkotott, amit sem fénykép, sem kamera nem tud visszaadni. Illatok, neszek, a tó lélegzése – mintha nemcsak tündérrózsák, hanem valódi tündérek is ott kacarásznának a nádas rejtekében."
06.03.
Kajak, Tisza-tó, tündérrózsa.
Meteorológiai nyár első napja, 2025. június 1. Az elmúlt év július közepén nagy nehezen bejutottam az Ispán tavához, ahonnan, miután ebédemet elfogyasztottam, visszafordultam. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az átjárókat és a Porong tavát is már sűrű növényzet, elsősorban sulyom borította.
Idén újra próbálkoztam, de másfél hónappal korábban. Poroszlón a Delfin-kikötőben tettem vízre a kajakomat, majd elindultam megkeresni a Kis-Tiszán lévő bejáratot, amelyet tábla jelez. Rajta pedig: „Robbanómotorral behajtani tilos!” Ennek amúgy fizikai akadályai is vannak. Emlékeztem, hogy az előző évben is be kellet húznom a fejemet, de arra nem számítottam, hogy lesz olyan akadály, ahol szinte elfeküdtem a kajakomban és így is harmadjára kormányoztam át magamat a kaput képező fa alatt. Nem számoltam előzetesen azzal, hogy még a szokásos nyári vízszintnél is magasabban áll a víz a tóban (természetesen, nagyon helyesen). E kalandomat lehet végig követni e 35 perces összeállításomban. Porong tava, Ispán tava, Gaznyilas, Nagy-Hód, végül kijutva Rókásra. Ismerkedjünk e táj fennmaradt neveivel is. Szűk, tavak közti ösvények és egyre több tündérrózsa. Csodálatos belső táj, amelyet egy-egy horgászon kívül csak néhány evezős ismerhet meg. Ez maga a paradicsom, illetve a tündérrózsák kertje.
05.31.
Újra a Tisza-tavon.
05.11.
Újra egy evezős Tisza-tavi szombat. Közel 20 nappal Húsvét után már más arcát mutatta a tó. 13 km már ismert útvonalon. Tisza - II. öblítőcsatorna - rég i öntözőcsatorna - keresztül az Abádszalóki-medencén - ebéd az Abádi-kikötőben - vissza Dinnyéshátra. Napsütés, szokásos szél, hullámok.
05.05.
Újabb rendhagyó Húsvét a Tisza-tavon
Negyedszer eveztem át a tavasz küszöbén a Tisza-tavon. Lehetne mondani: „rendhagyó” – de nem az. Inkább szertartás, vagy már hagyomány. A víz nem változik – csak mindig más arcát mutatja. De valójában mi is változunk. Mi válunk csendesebbé, figyelmesebbé, alázatosabbá. Minden húsvéti evezés egy újrakezdés – a természetben, de leginkább önmagamban.
04.21.
Még egy utolsó levezető kör a mai napra. Sok kishajó, jetski bömbölteti a szezonban a zenéjét (néha nem nevezném annak). Bármilyen hangos ezen járművek motorhangja, a "tuc-tuc " hamarabb ér el hozzám. Meg hangjuk, mert megpróbálják túl kiabálni saját hangfalaikat. Ezt nem is próbálom megérteni. Viszont, vannak hangok, amelyek egy kajakost kísérnek a Tisza-tavon. Ebből töltöttem fel közel egy percet. Ugye, mennyivel jobb így ...
u.i.: készül a teljes hétvége összefoglalója is
04.20.
A mai vízen töltött 16 km-ről röviden: szél. Ja, míg el nem felejtem, a víz hőfoka 12,5 Celsius. Természetesen, hol szemből, hol oldalról hol félig alulról mindig jutott belőle rám is.
Április 19. Már egy-két jetski szaladgál a vízen és természetesen bömbölteti a zenét. Azután jön az MTZ, vagy mégsem? ...
04.18.
Egy kis testmozgás tegnap délutánról. Ez egy rendhagyó áprilisi délután. Mikor beültem a kajakomba, még minden bizonytalan volt. Napsütés, szűrt napfény, felhők felváltva. Hol szélcsend vagy simogató szellő, majd élénkebb fuvallatok.
Ami viszont nem volt, az a száguldó motoros hajók által keltett hullámok és motorjaik zaja. A kikötőkben csak néhány csónak, hajó ringatózott a vízen. A part viszont tele horgászokkal és sátraikkal, a nádfalakat egy-egy horgászcsónak törte meg. De mindezektől távol lehetett haladni felfelé a Tiszán, majd vissza a Sarudi-medencén keresztül. Tiszanána-Dinnyéshát - a Fehér-gátat elhagyva a Derzsi-kubikok - Derzsi-kikötő után újra felfelé a Tiszán az Aranyosi-szigetig, majd át az Aranyosi-öblítőcsatornán a Sarudi-medencébe - itt "lefelé" fordulva vissza Dinnyéshátra. 20 km közvetlen emberi találkozás nélkül.
04.12.
csak néhány kép a mai napról
03.15.
Bár fényképeket már töltöttem fel, most egy rövid összevágott kisfilm nézhető meg az idei első Tisza-tavi lapátolásomról.
(YouTube: @jegtoro)
03.08.
Már egy hete centiről centire emelkedik a vízszint a Tisza-tavon, de még mindig vannak olyan részek, ahol a tó iszapja súrolja a kajakom alját. Sok helyen még kiemelkednek a vízből a régi tájra emlékeztető fák maradványai, tuskói, de hamarosan újra vízbe, feledésbe merülnek. Növények még szürkék, barnák, nincsenek élénk színek, csak a Nap sugarai jelzik a változást. Bár félénken, de egy-egy béka is röviden megszólal, majd válasz hiányában elhallgat. A fák közötti csatornák madarak tavaszköszöntő énekétől hangosak. Csak csónakmotorok hangja nyomja el időnként éneküket.
03.01.
2025. március 1. Tisza-tó (Dinnyéshát, IV-öblítő eleje, néhány km Tisza és és Kis-Tisza).Tavasz első napja? Még hallatszanak Dinnyésháton a darvak és vadlibák, de hangjuk már keveredik énekesmadaraink tavaszt jelző énekével. Az elmúlt évben október 31-én szálltam a tél előtt utoljára vízre, 2025-ben ma először. Egyre korábban és egyre tovább a vízen. Az elmúlt évben március 15-e, előtte március vége, április eleje volt. A vízen lenni, mint mindig, jó érzés. Azért van itt valami. Vagy éppen nincs. Sem olvadó hó, vagy jégtáblák. Nyoma sincs a távozó télnek, már évek óta nincs nyoma ...
Most maradjunk a vízen néhány fénykép segítségével.
02.10.
Szombati dinnyésháti metszés után néhány vasárnap és hétfő reggeli pillanat kép a Tisza-tóról.